Hívatlanok 2 - egy izgalmas horror

Bryan Bertino rendezésében és a gyönyörű Liv Tyler (illetve Scott Speedman) főszereplésével, 2008 -ban készült el a Hívatlanok (The Strangers) című amerikai horror, mely egyértelmű sikert aratott a műfaj kedvelőinek körében. 

(Azért tegyük hozzá: az IMDb nézőközönségénél csak mérsékelt volt ez a bizonyos siker és mindössze 6,2 pontot hozott Bertino csapatának.) Ám mégis elmondhattuk akkoriban (épp 10 éve), hogy a The Strangers megtekintésével egy nagyon izgalmas sztorit élvezhettünk végig, szokatlan alapmotívummal, mégpedig egy gyilkolászásra "szakosodott" család (apa és két lánya) higgadt, kegyetlen mészárlásai képében. (Mely nem mellesleg egy állítólag igaz történetre épült.) Az öldökléseket elkövető team tagjai egytől egyik maszkokban (a férfi zsákkal a fején) késekkel követték el gyilkosságaikat, menekülni lehetetlen volt előlük.

the_strangers1.jpg

Aztán jött a 2017-es esztendő és egy új rendezővel, Johannes Roberts közreműködésével elkészült a Hivatlanok 2 - Éjjeli préda (The Strangers: Prey at Nights), mely 2018 tavaszán került a mozikba. Ezúttal a főszerepet a 43 évesen is szexi Christina Hendricks (Mad Men) kapta, mégpedig Martin Henderson oldalán. 

Ezúttal csavartak egyet a történeten és fiatal pár helyett egy komplett négytagú család került az ominózus kempingbe, ahol már "megvetette lábát" az első részből jól ismert horror-csapat (család?), ölésre készen. Természetesen most is a véres küzdelem, üldözés-menekülés-mészárlás kerül a cselekmény középpontjába. Innentől spoileres a poszt.

Az első számú probléma a helyszín hiteltelensége: minden személyzet nélkül, tárva nyitva lévő ajtókkal, kihalt körülmények között, tökéletesen elhagyatva fogadja a családot a kemping, ahonnan persze kilométerekre van minden lakott település. Valahogy irreális az egész, mert kizárt, hogy egy ekkora komplexumban, ahol ennyi érték van (házak, parkolók, közös helységek) ne lenne legalább néhány ember (recepciós, takarító, portás ... stb), még akkor is, ha a tulajdonosokat ekkora már kinyírták az ismeretlenek. A másik gond, hogy a család, az első hullák felfedezését követően logikátlanul cselekszik: a szétválás mellett dönt, holott ilyen helyzetben a rendőrség azonnal értesítése az együtt maradás és a menekülés lenne az elvárható döntés. Harmadik probléma, hogy a két csapatra vált áldozatjelöltek közül a nők párosa (anya-lánya), birka módra tűri az egy szem kamaszlány támadásait, meg sem fordul a fejükben, hogy szembeszálljanak a saccra alig 40-50 kilós, maszkos agresszorral, akinél egy szál kés van csupán. A lány a tetőre mászik, az anya meg minden ellenállás nélkül tűri, hogy hátba és vesén szurkálják. Nem életszerű. Mindenki félti az életét és legalább elfutni megpróbál (bár a többség, ha nincs vesztenivalója, tutira szembe is száll egy gyengébb fizikumú ellenféllel, még ha kés is van nála). 

the_strangers2.jpg

Ebben a részben sem kapunk választ arra, hogy MIÉRT gyilkolnak az idegenek, illetve annyi hangzik el az egyik jelenetben a "miért" kérdésre, hogy "MIÉRT NE?" Ami a lőfegyveres szálat illeti, az a negyedig gáz mindkét részben. Az első epizódban ugyanis a férfi talál a házban egy puskát, mégis elintézi a baltás gyilkos, akárcsak a második részben, ahol meg pisztoly van az apukánál. Mindkettő baromság. Ha valaki a hátát a falnak vetve beveszi magát egy házba (bezárkózva), egy nagy kaliberű puskával, akkor a büdös életbe nem fogják tudni baltával meg késekkel elintézni, az biztos. Mindkét epizódnál annyi lett volna csak a főszereplők dolga, hogy bezárkózzanak lőfegyvereikkel az egyik házba (a legvastagabb ajtajú szobába) és szépen kivárni, míg próbálkoznak a késes-baltás támadók. 

Ugyancsak idegesítőek az autós menekülős részek, melyekből mindkét fejezetben kapunk. Az áldozatok beülnek kocsikba, hogy elhajtsanak, ám ezek a kísérletek rendre kudarcot vallanak, így mindig visszamenekülnek a házakba. Bosszantó scene, főleg a második epizódban, hogy a kamaszlány képtelen eltűzni (előtte az apuka a fiúval), mert hátulról beléjük szalad az egyik gyilkos kocsija. 

Ami a pozitívumokat illeti, a második részt illetően:

Lendületes az egész eseménysor, nem unatkozunk egyetlen percig sem. A jelenetek egymásból következnek, végig fenntartják érdeklődésünket az egész film alatt. A feszültség megmarad, sőt fokozatosan növekszik a sztori legvégéig. Jól sikerült az a jelenet is, melyben a család kamaszkorú fiú tagja, Luke (Lewis Pullman - Bill Pullman fia) megszívja magát és egy medence partján szembeszáll baltás támadójával. Megküzdenek, de sajnos a fiú alulmarad. Mégis izgalmas a jelenet, amiben végre egy kicsit azt is láthatjuk, hogy milyen az, amikor az áldozat szerepébe beleélve magunkat, visszatámadhatunk (nem pedig birkamód tűrjük, hogy levágjanak bennünket). 

Összességében a Hívatlanok franchise egy izgalmas duplázás, melyben az első rész a jobb, de a második is nagyon izgalmas. Ajánlom horror-kedvelőknek, izgalmak és adrenalin rajongóknak, mindenkinek, aki szereti a feszült, horrorisztikus, kemény sztorikat. Nem nyerő viszont azoknak, akik a realisztikus helyzeteket tudják csak elfogadni. Értékelésem: 3 / 5 pont.

A film MAFAB adatlapja

3csillag.jpg

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

belyegkep_2uj.jpg

2018.10.23.(21:00)