A Total Recall filmek

Az első, 1990 -ben elkészített, Paul Verhoven által rendezett és Arnold Schwarzenegger illetve Sharon Stone főszereplésével bemutatott "Total Recall - Az emlékmás" mozikba kerülésekor - emlékszem, épp 17 évesen - nagyon lelkesedtem a szokatlan stílusú akció-scifi -ért. 

Tetszett rendhagyó képi világa, a pörgős forgatókönyv és leginkább Douglas Quaid karaktere, akiről a sztori során kiderül: nem az a hétköznapi (unalmas életű) fickó, akinek hiszi magát, hanem Carl Hauser titkos-ügynök, a világ legjobban képzett kommandósa. Természetesen - a 17 évesek fantáziájával - könnyen azonosultam a figurával, hiszen ki nem játszott még el (főleg fiatalon) azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha egyszer csak kiderülne róla, hogy valójában különleges, egyedi és kivételes tehetségű valamiben? Az 1990 -es Total Recall sokak kedvence lett, mert rengetegen éreztek úgy, ahogyan akkoriban én. És ne feledjük: izgalmas, lendületes történetet láthattunk (pedig 1990 -ben még minden film kicsit lassabb volt), mégpedig az igézően gyönyörű, akkoriban még csak 32 éves Sharon Stone -nal. (Marilyn Monroe óta nem volt szerelmes annyi férfi egy színésznőbe, mint a 90-es években Stone kisasszonyba.)

total_recall1.jpg

Az eredeti Emlékmás tehát az újdonság varázsával hatott ránk: minden jelenet meglepetéseket tartogatott. Kicsoda valójában ez a Quaid? Ki az ellenállás vezetője: Kuato? Mit tudhat Quaid, amiért a diktátor, Cohaagen életben hagyja, viszont az ellenállók meg keresik? Rejtélyek tucatjain erőltettük az agyunkat, miközben csak kapkodtuk a fejünket a fordulatokon is. Akkoriban még jónak tűntek az akciójelenetek is és megfogott bennünket a Philip K. Dick 1966 -ban megírt alaptörténete, mely novella formájában jelent meg először a The Magazine of Fantasy & Science Fiction című kiadványban és csak 1990 -ben lett belőle film. Az eredeti Emlékmás sikerének legfőbb titka: maga a történet és az, hogy a film egy saját világot teremt a vásznon, ami "működik".

total2_recall.jpg

Aztán eltelt 22 év és éppen 6 éve, 2012 augusztus 16 -án a magyar mozik műsorára került az új verzió. Len Wiseman (Underworld, Die Hard 4.0) újra elővette a sztorit, majd leporolta, átdolgozta és egy teljesen új akciófilmet készített belőle. Ebben az új epizódban természetesen Schwarzenegger már nem jöhetett szóba Doug Quaid (alias Hauser) szerepére, hisz időközben 65 éves lett (2012-ben legalábbis annyi volt). Új főszereplő kellett tehát, aki Colin Farrell lett. A hölgyeket pedig, akik az eredeti részben is Quaid körül felbukkantak - a jó és rossz oldalt jelképezve - Kate Beckinsale és Jessica Biel alakították. 

A sztori most is megragadta az nézők fantáziáját, bár sokat módosítottak rajta. A legfőbb különbség az lett, hogy ezúttal nem a Mars légkörének átalakításához (belélegezhetővé tételéhez) szükséges titkos kód volt a küzdelem tétje, hanem a diktátor (Cohaagen) droid-hadseregének leállító-jelszava kellett mindkét félnek. Az akciójelenetek ezúttal lényegesen jobban lettek kidolgozva és a tempó is felgyorsult.

total3_recall.jpg

Wiseman viszont hű maradt a franchise -hoz és meghagyta a stílusjegyeket: Quaid ezúttal is véletlenül ébred rá, hogy más, mint aminek gondolja magát, ezúttal is a hamis házastársa ered a nyomába (az eredeti részben Sharon Stone, az újban Kate Beckinsale) és most is lebegtetik, hogy a Recall bevésének következménye e a sok kaland, vagy tényleg megtörténik minden.

Felbukkan mindkét részben a három mellű nő és az ellenőrző-ponton áthaladó kövér hölgy alakja is visszatér, aki csak annyit mond: "két hétre". Ám Quaid ezúttal nem őt használja álcának, hanem egy japán férfit (sokkal modernebb álcázó kütyüt használva). 

A két filmet sokan próbálták már összevetni, mérlegre téve Schwarzenegger és Farell alakításait, a két sztori minőségét - hihetőségét, a látványvilág különbözőségeit az akciójelenetek kidolgozottságát, a fordulatokat, váltásokat, a rendezést és végül a mellékszereplők játékát. Ha az említett hét szempontot nézzük: nagyon fej-fej melletti a végeredmény: A régi epizód sztorija és rendezése valamivel jobb, viszont a látványvilágot és az akciókat tekintve a 2012 -es verzió az erősebb; a fő- és mellékszereplőket, illetve a fordulatokat nézve pedig döntetlent mondanék.

Az IMDb -n az eredeti epizód vezet :268 ezer szavat után 7,5 ponton áll, míg az új, 2012 -es verzió 222 ezer voksot kapva, csak 6,3 pontig jutott. Nálam viszont sokkal kiegyenlítettebb a helyzet, szerintem a régi fejezet erős 8,5 pontos, az új pedig alig marad el tőle és simán megérdemli a 8 pontot. Az új rész valamivel látványosabb és a két bombázó (Beckinsale, Biel) lazán pótolják Sharon Stone -t. Colin Farrel hiteles Quaid / Hauser szerepében és nagyon tetszetős a 2012 -es rész képi világa is. 

total4_recall.jpg

Mindkét részt ajánlom azoknak, akik még nem látták, afféle nyár végi kis időutazásként. Aztán lehet gondolkodni: melyik volt a jobb? Akik pedig már ismerik mindkét epizódot, érdekes lehet újra megnézni "őket" hiszen "többször nézős" mozik, szórakoztató, látványos, izgalmas kivitelben, bőven az akciófilmek TOP kategóriájában.

Ha érdekesnek találtad, várunk FB oldalunkon is!

belyegkep_2uj.jpg

2018.08.16.(0:24)